Szuper helyszínen szuper előadások a VI. szakmai napon

A Jégkorong Módszertani Központ nemcsak a sportágon belüli fejlesztést tűzte a zászlajára, hanem a más sportágakkal, illetve az állami sportirányítással hatékony együttműködést is. Ennek szellemében az évente kétszer megjelenő Jégkorong szakmai szemlében is rendszeresen publikálnak a társszervek, a VI. szakmai napot pedig a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) sportszakmai és sportstratégiai vezérigazgató-helyettesének köszöntője nyitotta. Dr. Baji Balázs elmondta: büszkén szemlélik a közelmúlt fejlődését, továbbá az NSÜ és a Sportállamtitkárság a jövőben is mindent elkövet, hogy a sportágak, ezen belül a jégkorong fejlesztését támogassa.

NHL-es szakvélemény Magyarországról

Az első blokkban Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnökségi tagja és női tagozatának elnöke, illetve a kanadai Bob Nicholson, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség alelnöke, az NHL-es Edmonton Oilers elnöke beszélgetett a nemzetközi tapasztalatokról.

„Ha teljhatalommal belenyúlhatnék a rendszerbe, a legjobb edzőket, akik jelenleg a felnőtteknél dolgoznak, az U10-esekhez irányítanám” – mondta Bob Nicholson, aki játékospályafutása után először Brit Kolumbia regionális technikai igazgatójaként dolgozott a nyolcvanas években. A versenyzésről a képességfejlesztésre helyezte át a hangsúlyt, ezzel jelentősen növelték a rendszerben maradó gyermekek számát. Elindítottak egy U17-es olimpiai programot, majd elitképzést, amivel megalapozták a fejlesztési folyamatot, amiben a legfontosabb személy az edző.

Kifejtette, hogy amikor 1998-ban a Wayne Gretzky-féle válogatott kikapott az olimpián Csehországtól, mindenki arról beszélt, hogy meg kell reformálni a kanadai hokit! A merítéssel sosem volt gondjuk, viszont minden poszthoz meghatározták a legfontosabb képességek körét. Ezzel megváltozott a struktúra és a szemlélet a kicsiknél is, elkezdtek országosan is fókuszálni a képességfejlesztésre. A mai napig így dolgoznak.

Megjegyezte, az IIHF-es munkája révén tudja, a magyar hoki jó ideje fejlődik, de még hosszú az út, mivel alulról megindulni sokkal könnyebb, mint hosszú távon erősödni és növekedni: „Egy játékos kinevelése nem sprint, hanem maraton.”

A héten a Tüskecsarnokban zajló U20-as divízió 1/A-világbajnokságot is felügyelő szaktekintély elmondta: minden csapat versenyképes, de a keretek legjobb, illetve legkevésbé jó játékosai között nagyobb a távolság, mint az elitben. Magyarországon az infrastruktúra sokat javult, ám ezt meg kell tölteni tartalommal, ami főleg az edzők mindennapi kemény munkáját jelenti, és fontos lenne meghatározni a magyar hokis identitását, hogy milyen egy magyar játékos, mi a jellemző rá?

Meg kell alapozni a civil karriert is

Aku Nieminen már északi kitekintést nyújtott: bemutatta, hogy Finnországban, a jégkorongsportban híres Vierumäki intézményében miként hangolják össze a sportot és a tanulást. Kiemelte a „sisu”-t, amely kifejezés a kitartást és elhivatottságot takarja, erre alapozzák a jégkorong-filozófiájukat is. A szövetség meghatározta az egész finn hoki stratégiáját is, amit szándékosan nem a saját elképzelésének nevez, hogy mindenki a magáénak érezze. Ennek a prioritásokat és alapelveket összefoglaló műnek egyik fő megállapítása, hogy a játékosok rendszerben maradása az edzői munka legfőbb mérőszáma.

„Nincs olyan topedző, aki ne lenne hajlandó tanulni, akár minden nap” – összegzett Aku Nieminen. Kifejtette, hogy 8 régióra osztották a jégkorongsportot, mindegyiknek van saját regionális vezetője. Részletezte, hogy miután a legelső szakaszban megkedveltették a játékot a gyermekkel és kifejlesztették az egészséges önbizalmát, a következők az optimálisnak vélt edzésmennyiségek:

A következő szakaszban Stephan Lundh, Dr. Géczi Mariann és Tóth Adrián beszélt a svéd hokigimnázium-modellről, a MOB Kettőskarrier-programjáról, illetve az élsport közben megalapozható civil életről – mindhárom téma kulcsa az összehangolás volt. Az előadások után Dr. Kiss Csaba moderálásával egy kerekasztal beszélgetéssel zárult a délelőtti szekció.  Elhangzott, hogy a MOB programjához az elmúlt két évtized áttekintése nyújtotta a tudományos alapot. Hagyományosan nagy kérdés: miként lehet a legsimábban áttérni a sportolói létformából a civilre?

„Nem lehet mindenki Jaromír Jágr” – utalt az ötvenes éveiben is hokizó cseh legendára Tóth Adrián, aki szerint korosztálytól és sportágtól függetlenül fontos a civil karrier építése is.

Paradigmaváltás a labdarúgásban

A délutáni programot a sportágak közti együttműködés jegyében Liszkai Dezső, a Labdarúgó Módszertani Központ szakmai és képzési tanácsadója nyitotta, méghozzá súlyos megállapításokkal. Szerinte például a felnőtt NB1 12 csapatos mezőnye jelentősen csökkenti az edzők kockázatvállalási hajlandóságát, a trénerek kevésbé vetik be a még csak ingadozóbb teljesítményre képes fiatalokat.

Beszámolt arról, miként alakul át a labdarúgásban a támogatási rendszer, amely jobban reagál majd a minőségre. Ennek értelmében csak az éves támogatás 70 százaléka érkezik meg biztosan, a másik 30 százalék teljesítményhez kötött, és vállalási indexet rendelnek hozzá, például, hogy hány saját nevelésű játékost építenek be a csapatba.

„Ez komoly paradigmaváltás, lesz is sinkongatás” – jósolta Liszkai Dezső, aki félig viccesen megjegyezte: a bevezetés nyomán ki fogja kapcsolni a telefonját, de a teljesítménynek kell lennie a fő értékmérőnek!

Mindehhez csatlakozott a panelbeszélgetésen Dr. Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ képviselője, feltéve a kérdést: miként lehet ösztönözni a kissé ellustult közeget? A résztvevők megtárgyalták, miként lehetne terjeszteni a multisport-szemléletet, mivel az aktuális megítélés szerint túl korán specializálódnak a gyerekek.

„Szoboszlai Dominik is fehérvári, úgyhogy kiemelkedően nehéz a feladatunk Fehérváron, ahol minden látványsport megtalálható, ezáltal a toborzás, a minőségtermelés és a kiválasztás is kihívás” – jegyezte meg Fekti István, a Jégkorong Módszertani Központ szakmai alelnöke.

Legyen némi káosz!

A konferencia utolsó blokkjában Raeto Raffainer, illetve Kiss Dávid következett. Az IIHF elnökségi tagja és edzőbizottsági elnöke leszögezte: sehol sem rajonganak a változásokért, amire példának hozta, amikor sikeres csapatok nem tudják, mikor érkezik el a pillanat, hogy megváljanak a pályájuk lefelé ívelő szakaszába lépő klasszisaiktól. A négy éven át a svájci válogatott általános igazgatójaként is dolgozó és vb-ezüstöt szerző Raeto Raffainer kifejtette: fontosak a közép- és hosszútávú tervek, ám a vezetők jobban járnak, ha nyilvánosan csak a jelenről és a következő egy-két évről beszélnek. Emellett hangsúlyozta a kommunikációs képességek, a testbeszéd fontosságát is.

Kiss Dávid, az osztrák központú ICEHL-ben listavezető Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője a szakma alapjairól, a jó szokásokról szólt, megemlítve, hogy az edzői munka sikerességének nem egyértelmű tükre, hány tanítványból lesz felnőttjátékos. A 11 évvel ezelőtti önmagának azt üzente, hogy végezzen minél több képességfejlesztő edzést, és kevesebbet foglalkozzon a szisztémával, az edzésen igenis legyen némi káosz, hiszen a mérkőzéseken is van!

Végül idézte az egykori NFL-edző, Tom Landry szavait: „Egy edző mindig azt mondja ki, amit nem akarsz hallani, azt mutatja meg, amit nem akarsz látni, ezáltal válhatsz azzá, akiről mindig is sejtetted, hogy lehetnél!”