Fehérvár Hockey Academy 19

  • 2022.11.24.
Ifj. Kovács Csaba - A maximumra törekedve

Fehérváron mindig nagy hagyománya volt, van és lesz a jégkorongnak, ami hatalmas előny. A felnőttcsapatunk kiváló perspektívát nyújt, nagyon sok válogatott szerepel nálunk, akik szép sikereket érnek el: ez így volt a múltban és így van a jelenben is. Ezért is örültünk a lehetőségnek, hogy csatlakozhattunk az államilag elismert akadémiai rendszerhez, amely számunkra olyan lehetőségeket teremtett, amilyenek korábban nem álltak rendelkezésre.
Az egyik legfontosabb feladat a játékos-szakember arány javítása, amely révén sokkal hatékonyabbá válhat az egyénfejlesztés. Fehérváron jó alapot nyújt az akadémiának a saját utánpótlás, ugyanakkor szükség van külső érkezőkre is, főleg, mivel az akadémiáknak kimondott célja, hogy becsatornázza a tehetségeket: mi is folyamatosan kutatunk utánuk országszerte, ezért is tartottuk hasznosnak, hogy több jégkorong-szereplővel együttműködési megállapodást kössünk. Ezen játékosok fogadására kiváló helyszín az akadémiánk által üzemeltetett kollégium: itt közel ötven akadémistát segítünk a hétköznapokban a sportolásban, tanulásban, ellátásban. A mostani szezonra ott tartunk, hogy kimaxoltuk a jelenlegi lehetőségeinket az elszállásolható játékosok tekintetében!
Nemcsak a középiskolai korosztályokban szeretnénk fejleszteni a játékosokat és segíteni a továbbtanulásukat, hanem egyetemi szinten is. E célt szolgálja, hogy felsőoktatási intézményekkel is együttműködünk: folyamatosan keressük annak a lehetőségét, hogy a növendékeink elit szinten sportolhassanak azokban az években, amikor igazán meg lehet alapozni a profi pályafutásukat, ugyanakkor – akár egyéni tanrenddel – folytathassák a tanulmányaikat is. Idővel szeretnénk elérni, hogy ne kelljen választani a sport és a tanulás között.
További remek adottság, hogy a mi akadémiánk teljes vertikummal rendelkezik, a legfelsőbb korosztályunk pedig a hazai élvonalban, az Erste Ligában szerepel, amely hivatalosan felnőttcsapat, de szinte kizárólag juniorokból áll. Ez nagy kihívás, mivel ez a legnehezebb ugrás a hokiban: utánpótlásból felnőttbajnokságba átkerülni, tehetségből profivá válni. Sokat dolgozunk azon, hogy ezek a játékosaink az életkoruknak megfelelő terhelést kapjanak, igen magas színvonalon versenyeztessük őket, miközben láthatóan fejlődnek is.
Nagy potenciál rejlik a nemzetközi versenyeztetésben: egyedül és a többi hazai akadémiával együtt is megállás nélkül keressük a regionális partnereket, akikkel tudunk mérkőzni, mert hiszünk abban, hogy minél több igazi kihívást jelentő nemzetközi megméretést tudunk intézni, annál jobbak lesznek a játékosaink, az együtteseink és végső soron pedig a magyar válogatottak is. Kimondott célunk ugyanis, hogy ne csak olyan játékosokat neveljünk, akik idehaza megállják a helyüket, hanem olyanokat is, akik akár külföldi klubokban is meghatározóak lehetnek.

Elengedhetetlen, hogy a hétköznapokban olyan kiváló szakemberek segítsék a munkánkat, mint a svéd Stephan Lundh vagy Vesa Viitakoski, akik komoly tapasztalattal és elismertséggel rendelkeznek, segítik a sportolóinkat és szakembereinket is.
Bízunk benne, hogy akadémiánkon mindenki, így a játékosok, edzők, sportszakemberek is a maximumot tudják kihozni magukból!