IX. Szakmai Nap - Összefoglaló

A IX. szakmai napon sem adtuk alább, a következő szaktekintélyek adtak elő:

• Schwab Richárd belgyógyász-gasztroenterológus
• Matics Zsolt alvásterapeuta
• Székely-Mádai László: a Vasas utánpótlásedzője, tanár
• Majoross Gergely, a férfi felnőttválogatott szövetségi kapitánya.

Táplálkozásdopping

Dr. Schwab Richárd előrebocsátotta: az elhízás tünet, és attól még, mert valaki nincs elhízva,  még lehet, hogy van súlyosan egészségkárosító betegsége. A mai tudás szerint ráadásul nagy hatása van a sérülékenységre a testben lévő gyulladásnak. Kérdés, hogy az előadás címét is adó „Táplálkozásdopping”-kifejezésbe miért került a dopping? Azért, mert a megfelelő táplálkozás rövidtávú sportteljesítmény-növekedést (is) eredményez.

A táplálkozásszakértő nagyon érdekes párhuzamot vont a zsír és cukor, illetve a fosszilis üzemanyagok, illetve a nyers zöldségek és a megújuló energiaforrások között. Elbeszélése szerint a zsír és a cukor olyan, mint egy fosszilis energiahordozó, és a jövő a megújuló energiákban van, magyarul ahogy a járműveknek és a környezetnek, úgy valójában a testnek is sokkal hasznosabbak az újszerű energiaforrások – csakhogy az átállás nem megy egyik napról a másikra.

A nyitó felvetést is részletezte, miszerint alapvető tévhit, hogy ha valakinek nincsen túlsúlya, akkor baja sincs, hiszen a pluszkilók csak tünetet jelentenek, nem a probléma gyökerét. Kritikus az úgynevezett mTORC1-aktivitás, mivel az emésztőrendszernek is szüksége van pihenésre, nem lehet folyamatosan hajtani, azaz koplalni is kell.

„A medve jó példa: nyáron azért ehet annyit, mert a felhalmozott táplálékot télen az alapanyag-cserére és hőtermelésre fordítja. Mi viszont egyiket sem csináljuk, hiszen tudunk fűteni, mégis állandóan eszünk. – sorolta Dr. Schwab Richárd, aki további fenyegető tényezőkre is kitért, amik az átlagemberre nézve is veszélyesek lehetnek, élsportolóknál ráadásul már kis mennyiségben is jelentősen ronthatják a teljesítményt. – Ha a bél nem tud karbantartani, a fala áteresztőbb lesz, ráadásul az alkohol képes lerántani a bél impregnáló rétegét.”

Pihenés és alvás

Innen folytatta Matics Zsolt alvásszakértő, aki kezdésnek megvilágította, milyen összetett kérdésről van szó, amikor az alvás és pihenés témakörét vizsgáljuk. Az első kérdés a mennyiség. Nagyvonalakban 7-9 óra kell. A második a minőség. Ha az alvás mélysége és a REM-fázis(ok) kellő mennyiségűek, akkor rendben lévőnek minősíthető az alvás? A harmadik kérdés a stabilitás, hogy az alvás legyen összhangban a cirkadián-ritmussal.

A szakértő megállapítása alapján a jégkorong minden létező oldalról nehezíti az alvást, a pihenést és regenerálódást, ami nemcsak visszavetheti a sportolót a fejlődésben és a csapatot a teljesítményében, de visszafordíthatatlan is lehet.

A mérkőzések ugyanis – főleg a felnőtteknél – jellemzően este, sőt, késő estébe nyúlóan vannak, a bruttó háromórás fizikai aktivitás a szellemi és érzelmi hatásokkal együtt nemcsak a következő napra, hanem akár a következő hétre is hatással lehetnek.

A mérkőzések, sőt, sokszor az edzések is erős reflektor-, másképpen kékfény-hatás előtt történik, ami olyan üzenetet küld az agynak, hogy reggel van – mindez más hormonokat termeltet a szervezettel, mint amire az időpont szerint szükség volna, ami tovább nehezíti a regenerálódást.

Továbbá egy jégkorong-mérkőzés tipikus interval-terhelés, ami ugyancsak magas szinten tartja az éberséget, ráadásul a hokikultúra része a koffeinfogyasztás, azaz biokémiai pörgetőt is kap a szervezet.

Ezt az egész csomagot kellene ellensúlyozni pihenéssel.

„Napi nyolc-kilenc órás alvás 68 százalékkal csökkenti a sérülésveszélyt. Terhelés+pihenés=növekedés. Ha bármelyik tényező elcsúszik, akkor rombolás jön, másként a sérülés” – folytatta Matics Zsolt, majd felvillantott néhány jó gyakorlatot. Mert akár mérkőzés közben is lehet optimalizálni: a legendás kosárlabda-edző, Phil Jackson például időkérés közben is vezényelt légzésgyakorlatot.

A szakértő kifejtette, hogy az alvásidő hiánya rontja a reakcióidőt, az izomválaszokat, márpedig a jégkorong rendkívül gyors, és sok minden gátolja a látást. Tudományos mérés szerint egy nemzetközi klasszis labdarúgó 10 másodpercenként 7-7.5x képes megnézni és felmérni, azaz szkennelni a környezetét, egy magyar válogatott labdarúgó 5-6x, míg egy Formula–1-es versenyző a rajtot megelőző és követő időszakban másodpercenként 4x!

Megjegyezte, hogy a hokiban a mérkőzések előtti csendespihenő, a „power nap” is kulturális szokás: ebből a másfél-két óra már túl sok, mert befolyásolja az éjszakai alvást, ráadásul nem ad hozzá a teljesítményhez olyan sokat. Az optimális időtartam 30-45 perc, és lehetőleg délután 15.00 óra előtt.

Tanulás és sport

Székely-Mádai László a tanulás és sport összeegyeztethetőségéről, a nehézségekről és a jó gyakorlatokról számolt be.

Elmesélte, hogy a tanárok alig tudnak valamit a diákok iskolán kívüli életéről, gyakran előítéletesek a sportolókkal és sportban dolgozókkal szemben, és csak akkor kapnak ők (illetve a szülők is) információt, ha már megoldandó probléma van. Nincs kiépült, intézményesült formája annak, hogy a tanár és az edző kommunikál.

Ennek a másik oldala, hogy az edzők sokszor a sportteljesítmény mögé sorolják a tanulást: sorjáznak a kikérők az iskolából, és ugyancsak nincs rendszeres kommunikáció a tanárokkal és szülőkkel sem, csak is formális. Együttműködés még ennyi sem.

Az aktuális életünket nehezítő tényezők pedig sokasodnak:

• Széteső, diszfunkcionális család
• Fokozódó társadalmi verseny, ami növeli a szorongást
• Egyre több tanulási nehézség, pszichológiai segítségre szoruló gyermek
• A Covid-időszak online oktatása is nyomokat hagyott
• Hosszú időre magukra hagyott gyermekek

Ehhez jön még, hogy nagyon ritka a tényleges pihenőnap, hiszen például egy edzésmentes napon ugyanúgy lehet iskola, vagy egyéb kötelezettség, azaz sem a fizikai, sem a mentális regeneráció nem garantált.

Ezek kezelésére vannak különböző próbálkozások: magántanulói státusz, magántanárok, kikérők sokasága, hokis osztály, testnevelés alóli felmentés. A Vasas implementálta a Svédországban működő hokigimnáziumok modelljét: a projekt itthon 2021-ben 5 fővel indult, ők most végzősök, jelenleg pedig 10 játékos van a programban.

A következő kulcspillanatokat állapították meg.:

• Célkijelölés
• Iskolák megkeresése, kapcsolatok kiépítése
• Szövetség támogatásának elnyerése
• Együttműködés kidolgozása
• Folyamatos kontroll
• Folyamatos továbbfejlesztés

E hat pontból úgy vélte, hogy ők kettőt tudtak maradéktalanul kipipálni, tehát a rendszer beüzemelése és működtetése is rendkívül nehéz, ugyanakkor az eltelt idő viszonylagos rövidsége miatt még nem vonható tényleges mérleg.

Mi az irány?

A nap záró előadását Majoross Gergely tartotta. Ez nem egyszerű prezentáció volt, hanem amolyan programadó beszéd, amely kijelölte, merre indulhat a magyar jégkorong és főleg miben kell fejlődnie.

Kifejtette, hogy a magyar hoki jéghegyének a csúcsa  a férfi felnőttválogatott és az eredményei, hiszen főként ezt látja a nagyvilág, okkal, ok nélkül ez alapján értékeli a teljes magyar jégkorongot is. De a férfi felnőttválogatott produktuma sosem lesz jobb – legfeljebb egy adott sávban mozogva –, mint ami alatta látható a jéghegyben: a női felnőtt válogatott, mindkét nem utánpótlás-válogatottjai, az ICEHL-ben szereplő Fehérvár, az Erste Liga-klubok, a női klubjaink és a légiósok… – ezek árazzák be a magyar jégkorongot, és mutatják meg, a sportág mennyire hatékonyan gazdálkodik a kapott támogatással, ami nem kevés.

Az említett szereplőkhöz jön még az akadémiai rendszer, a pre-akadémiai csapatok, a TAO-utánpótlás-csapatok, a kis és nagy klubok, és azok is, akik például „csak” korcsolyázni tanítják meg a gyerekeket, illetve „csak” toboroznak és jégre teszik a kicsiket.

A felsoroltak ma mind különálló egységek és nem egy rendszer szerves részei.

A férfi felnőttválogatottnak is csupán egy bizonyos sávban van önálló mozgástere. Annak az állapotnak az elérése, hogy ez a csapat liftező legyen, adj’ isten stabilan A-csoportos, netán utána top 12-es, az nem lehet kizárólag a férfi felnőttválogatott feladata, ennek az egész magyar jégkorong-ökoszisztéma feladatának kell lennie!

Ehhez kell megtalálni a saját utat, azokat az embereket, akik a saját területeik szakértői, majd az ő tudásukat felhasználva lehet implementálni a külföldi példákat, és a magyar adottságokhoz igazítani őket.

Hangsúlyozta: jellemző ránk, magyarokra, hogy imádunk egymás társaságában arról beszélni, hogy mi a rossz, ventillálni. Ezt azonban keretek és időkorlátok közé kell szorítani, majd a végén megoldási javaslatokat is megfogalmazni!

Mindenkinél van hasznos információ, csak nálunk hiányzik annak a kultúrája, hogy összejöjjünk és közösen dolgozzunk ki valamit – mindig valaki más után megyünk, hiszen jöttek és jönnek a remek szakemberek Kanadából, Svédországból, bárhonnan. Ha sikerülne megoldanunk, hogy együtt tudjunk gondolkodni és együtt tudjuk kitalálni, mi is a saját utunk, az hatalmas lökést adhatna a magyar hokinak, méghozzá akár évtizedekre.

Részletezte, hogy a válogatott életét tekintve a belső és külső kommunikáción is javítottak, továbbá kijelölte a legfontosabb fejlődési pontokat:

• Döntések nyomás alatt
• Rossz játékolvasások vagy az olvasás hiánya
• Kevés játékosság
• Mikor, mit fejlesszünk?
• Mennyit edzünk valójában?
• Mérkőzésszerű kihívás
• Motiváló környezet
• A magyar hoki identitása

Az eseményről készült összefoglaló: